A Kreatív kuckó tehetségműhely a 2010/2011-es nevelési évtől kezdte meg működését. A térbeli-vizuális területen, átlagon felüli képességekkel rendelkező, az érdeklődő, nyitott gyermekek kerülnek be a tehetséggondozó műhelybe.
A műhelyben zajló munka a komplex tehetséggondozó program szellemében, az interperszonális, intraperszonális képességek fejlesztésével történik, heti rendszerességgel, nevelési időben. A gyermeki alkotó képzelet gazdagítása a műhelyben felkínált lehetőségek vizuális élmények sokszínűségével valósul meg. (változatos, újszerű, hagyományos technikák, a különböző anyagok változatos használhatósága) Erős és gyenge pontjaik ismeretében differenciáltan valósul meg a műhelyben feldolgozandó technika, téma. A hasonló képességű gyermekek együttműködése optimális tanulási lehetőségeket biztosítanak, kihívást jelentenek számukra, kiteljesednek adottságaik, lehetőségeik, mivel az elvárások adottságaikhoz igazítottak. Előrehaladásuk hatékonyabb.
A műhelymunkában a gyermekek döntési helyzetek által önállóan is választhatnak a technikák, azok nehézségi fokozatai, az anyagok felhasználhatóságai közül, ez az öndifferenciáló feladat választás feldolgozási képességeiket gazdagítja. Önfejlesztő, önerősítő, önmegerősítő képességek. A változatos munkaformák, a párokban történő alkotás újabb differenciálási lehetőséget nyújt. A munka által társas, szociális kapcsolataik fejlődnek. A változatos élmények birtokában, az alkotásban való érzelmi ráhangolódásuk mélyül, többlet ismereteket kapnak, komplex személyiségfejlődésük fejlődik. Az alkotásra ösztönző légkörben kreatívan a témákban, technikákban elmélyülhetnek a gyermekek, több lehetőségeket nyújtunk egy-egy technika elsajátítására, gyakorlására, ez által megvalósul a mélységben történő gazdagítás. A gyermeki ötleteket figyelembe véve, érdeklődésüknek megfelelő témákat és technikákat építünk be a műhely programjába, így tartalmi gazdagítás valósul meg. Az önkontrollos hatásvizsgálat által a gyermekek elmondhatják érzéseiket, hogyan érezték magukat, mi tetszett legjobban, kevésbé. Megfogalmazzák kinek volt a leg kreatívabb ötlete, melyik társuk alkotása tetszik és miért. Majd rajzos diagnosztikán ennek megfelelően elhelyezik saját jelüket a megfelelő helyen.
A tehetséggondozó műhelyben számos sikeres pályázati program került megvalósításra. Eszköztárunk gazdag, biztosítja a sokszínű technikák és anyagok megismertetését, az IKT eszközök bevezetését tehetséggondozó munkánkba. A szülők folyamatosan láthatják a gyermeki produktumokat, betekinthetnek a műhely munkájába, évi két alkalommal a gyermekek fejlődéséről tájékoztatja őket a műhelyvezető óvodapedagógus.
A Zene Kuckó zenei tehetséggondozó műhely a Madarász Imre Egyesített Óvoda Táncsics krt. 17. számú óvodájában működik, heti rendszerességgel nevelési időben.
A jó ritmusérzékkel, zenei hallással, szép énekhanggal, megfelelő testi fejlettséggel rendelkező, 5-7 éves gyermekek kerülnek beválogatásra a zenei tehetséggondozó műhelybe. A műhelymunkák alkalmaival olyan komplex program megvalósítása történik, amely kihívást jelent a tehetségígéretek számára, ösztönzi, próbára teszi kiemelkedő adottságaikat, gyenge oldalaikat fejleszti, mélységben, tartalomban gazdagítja. Pályázati forrásból a tehetséggondozó műhely eszköztára gazdagodott, a gyermekeknek lehetőségük van megismerkedni a hangszerekkel, hangszercsaládokkal, teret engedve azok rendeltetésszerű használatára és megszólaltatásuk gyakorlására és a hangszerek iránti érzelmi kötődés kialakítására, mélyítésére.
A cselekvő és szemléltető módon megélt élmények, programok, azok komplex, más területekkel közösen kerülnek feldolgozásra mind-mind segítik a gyermekeket a pozitív személyiségvonásainak kialakulását. A szülők folyamatosan betekinthetnek a műhely munkájába, évi két alkalommal a gyermekek fejlődéséről tájékoztatja őket a műhelyvezető óvodapedagógus.
A tehetségazonosítás és beválogatás eredményeképpen a műhelyben folyó fejlesztő munka célja a gyermekek érdeklődésének kielégítése, átlagon felüli képességeiknek, informatikai műveltségüknek megalapozása és szociális kompetenciák továbbfejlesztése. A táblajátékok szabályainak elsajátításával, alkalmazásával, indirekt módon a gyermekek logikai, matematikai képességeinek fejlesztése. Az IKT világában a megismerési folyamatokat támogatva egyre bátrabban, önállóban, hatékonyabban használják a rendelkezésükre álló eszközöket. A változatos megoldásokra, eltérő ötletek elfogadására történő lehetőség biztosításával, a műhelymunka során megszerzett tapasztalatok más tevékenységekben való alkalmazása, alkalmazó képes tudás megalapozása a cél.
A foglalkozások menetének felépítése
Műhelyfoglalkozásaink nagy része heti egy alkalommal, 45 perces időtartamban kerül megszervezésre. A foglalkozásaink tematikus jellegűek, egy-egy témát három-négy alkalommal járunk körbe. Témánként a probléma felvetést követően, játékos tevékenységeken keresztül, egy-két alkalommal az új táblajátékhoz leginkább szükséges képességeket alapozzuk meg. A harmadik héten megismerkedünk az új játékunkkal, a negyedik műhelyfoglalkozáson alkalmazzuk a tanultakat, és felszabadultan kijátszuk magunkat.
A tehetséggondozás projektmódszerrel valósul meg. A témafeldolgozás során sokszínű problémahelyzetben, játékos tevékenységeken keresztül keresnek, felfedeznek, „problémát”oldanak meg a gyermekek . Legtöbb esetben párban játszható tevékenységeken keresztül biztosítottak a tapasztalatszerzési lehetőségek. A kombinatorikai képességeket fejlesztő eszközök, játékok számos variációs lehetőség átgondolását, megoldását teszik lehetővé a gyermekek számára 3-4 fős csapatokban is. Játékos formában, élményt nyújtva valósul meg a gyermekek informatikai műveltségének megalapozása, kulcskompetenciáik kialakítása. Megismerkednek a táblagéppel, az érintőképernyő használatával. Próbálkozhatnak a beszélő kocka használatával, játszhatnak a Bee-Bot robot méhecskével.
A gyermekek motiváltságát, mozgásigényét figyelembe véve, kiegészítő tevékenységként mozgásos szabályjátékok is színesítik műhelyfoglalkozásainkat.
Gazdagító programjaink külső helyszínen valósulnak meg, ahol az új környezetben lazító tevékenységként új élményekkel gazdagodnak a gyermekek.
A szülők részére bemutatkozási lehetőséget szervezek, ahol az együtt játszás örömét átélve ismerkedhetnek meg tehetségfejlesztő programunkkal.
“Senkinek semmit sem vagyok képes megtanítani,
csupán elgondolkodtatni tudom az embereket.”
(Szókratész)
Helyszín: Madarász Imre Egyesített Óvoda Csokonai utcai tagóvodája Karcag, Csokonai utca 24.
Tehetségműhely vezető: Domokos Csilla
Résztvevők száma: 10 fő
A tehetségműhely szervezésének rendszeressége: Heti egy alkalommal: keddi napokon 30-45 percben
A tehetségazonosítás folyamata, lehetőségei:
A tehetségazonosítás folyamatának első lépése a gyermekek érdeklődési irányultságának megállapítása volt. Fontos, hogy az adott tehetségterület iránti érdeklődésük szembetűnő legyen. Olyan gyermekeket válogattam a tehetségműhelybe, akik az adott területen az átlagosnál magasabb szintű, esetleg kimagasló képességekkel, motivációval rendelkeznek, de az esélyegyenlőség elvét is fókuszban tartottam. Ennek megítélésében az egyéni fejlesztő-mérő lapok áttanulmányozása és a kolléganőkkel történő konzultáció is segített. A gyerekek megfigyelése spontán és szervezett tevékenységek közben valósult meg. Fentieken túl, a szülői véleményeket, tapasztalatokat is figyelembe vettem.
A tehetségműhely célja:
A jó, vagy kimagasló zenei képességekkel rendelkező gyermekek differenciált fejlesztése, a zene szeretetére nevelés, zenei tehetséggondozás. Ideálisan, megfelelő előkészítéssel és motivációval a műhelymunka során a gyermekek örömmel vesznek részt a játékos, kreatív alkotó folyamatokban. Számos tudományos kutatás támasztja alá a zene komplex személyiségfejlesztő, és érzelmi intelligenciát jótékonyan befolyásoló hatását. A zenetanulás fejleszti a nyelvi és a logikai készségeket, a térbeli, és az időben történő tájékozódást. Magabiztossá tesz, csökkenti a stresszt, és nem utolsósorban ízlésformáló hatású, mert kialakítja a képességet és az igényt a minőségi zene és egyéb társművészetek felismerésére és befogadására. Fejleszti továbbá a koncentrációt, a feladattudatot/feladattartást, és a szociális kompetenciákat is. Mindezek megalapozását, elősegítését terveztem a közös éneklésen, az énekes gyermekjátékokon-táncon, az improvizatív zenei fejlesztő játékokon és néhány egyszerű, saját készítésű ritmushangszer megalkotásán keresztül.
A tehetségfejlesztő műhely feladata:
Ritmusérzék, tempótartás fejlesztése, differenciált hallás finomítása, érzékszervi fejlesztés (látás, hallás, tapintás), zenei hangulatok megéreztetése.
- Képességfejlesztés
- Motivációs adottságok fejlesztése
- Kreativitás fejlesztése
- Interperszonális, intraperszonális képességek fejlesztése
- Páros játékkal gyengeségek fejlesztése
- Hangszerjátékkal erősségek fejlesztése
A komplex témafeldolgozás során magasabb zenei képességek fejlesztése, erős és gyenge pontok erősítése.
Erős pontok: ritmus és tempóérzék, hallás, improvizatív készség fejlesztése, ritmusnevek tudatosítása
Gyenge pontok: intraperszonális, interperszonális adottságok fejlesztése differenciáltan, páros munkában; figyelem, koncentráció, feladattartás és fantázia fejlesztése
Domokos Csilla
óvodapedagógus
Tehetséggondozóműhely vezetők: Kovács Ágnes - Rauschenberger Gáborné
A Madarász Imre Egyesített Óvodát 1996-ban alapította meg Karcag Város Önkormányzata. 2011-ben került sor az intézmény regisztrációjára Madarász Imre Egyesített Óvodai Tehetségpont néven. 2013-ban és 2016-ban tehetségpontunk működését akkreditáltattuk, melynek eredményeként Akkreditált Kiváló Tehetségpont minősítést kaptunk Ezt követően 2019-ben újra Akkreditált Kiváló Tehetségpont minősítést kaptunk.
Helyszín: Madarász Imre Egyesített Óvoda Csokonai utcai tagóvodája Karcag, Csokonai utca 24.
A Csokonai utcai óvodában a Nagy Jenőné: Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel pedagógiai program szerint fejlesztjük a gyermekeket. Óvodás gyermekeinkre jellemző a programból adódóan a néphagyományok iránti fokozott érdeklődés.
A tehetséggondozó programba bekapcsolódva óvodánkban elindult az „Aprólábak”, majd „Búzavirág” testi-kinesztetikus- gyermektánc tehetséggondozóműhely, az „Aprókezek” térbeli-vizuális tehetséggondozóműhely és a „Csip-Csup csodák” anyanyelvi tehetséggondozóműhely.
A „Búzavirág” testi-kinesztetikus- gyermektánc tehetséggondozóműhelyt 2022. októberében indítottuk 16 fő gyermekkel, Kovács Ágnes gyakornok óvodapedagógus és Rauschenberger Gáborné tagóvodavezető, óvodapedagógus vezetésével.
A beválogatás módszere: az óvodapedagógusok megfigyelései alapján a gyermekekről készített egyéni mérő, értékelő, fejlesztő lapban foglaltak szerint történt a beválogatás.
Azok a gyermekek kerültek be a Tehetséggondozóműhelybe, akik érdeklődőek a népszokások, néphagyományok iránt. Kiemelkedő a ritmusérzékük, zenei fogékonyságuk, jó hallásúak, szeretnek énekelni-énekes-mozgásos játékokat játszani.
Foglalkozásainkat heti egy alkalommal csütörtökönként délután 1515 -16 óráig tartjuk.
A komplex tehetséggondozó programban már Szüreteltünk, Libáztunk, Lucáztunk, Táncházat rendeztünk és Pünkösdölni is fogunk. A foglalkozások alkalmával mind a dalosjátékok, mind a népijátékok sok mozgásra adnak lehetőséget. A szövegek megismerése által fejlődik beszédkészségük, bővül szókincsük, fogalomtáruk, szövegértésük. A játékokban levő szerepek eljátszása fontos hatással van identitástudatuk alakulására.
A légkörjavító játékok is nagyon motiváló gyermekeinknek. Igyekszünk az erős és gyenge pontokat fejleszteni, az Intraperszonális és interperszonális képességek fejlesztésével. Online eszközöket is használunk, például Laptopon néztünk meg egy „Kotyolós” rajzfilmet a Kolompos együttestől, így ismertük meg a Luca népszokást.
A gyermekek múzeumlátogatás alkalmával megismerik a helyi néphagyományokat, népszokásokat, régi foglakozásokhoz, népi munkavégzéshez kapcsolódó eszközöket, a múzeum állandó kiállítása által. A fazekas ház állandó kiállításának közös megtekintése a szülőkkel, ahol Kántor Sándor fazekasmester munkáit megismerhetjük. Itt jellegzetes Kun népi motívumokkal díszített kerámiákkal találkozhatunk, nyújtanak esztétikai élményt. A népi kismesterek hiteles helyi értékeit ismerhetik meg a gyermekek és szüleik, ezáltal erősödik a kötődés a népi kismesterségek iránt. Nagyon szoros kapcsolatot ápolunk a Dal-inda zenei tehetséggondozó műhely tagjaival.
Az együtt átélt élményeknek közösségformáló szerepe van. Mindig nagyon várják a következő tehetséggondozóműhely foglalkozást gyermekeink.
Bemutatkoztunk már: Szüreti műsorunkat előadtuk az OVI-GÁLÁN, a Pünkösdi műsorunkat pedig májusban a Csokonai óvodában fogjuk előadni az óvodába járó gyermekeinek, szüleiknek és vendégeinknek.
Műhelyvezető: Ábrahám Anett óvodapedagógus
A tehetséggondozó műhely, 2021-ben kezdte meg működését a Kinizsi utcai Óvodában.
A műhelybe olyan 5-6 éves gyermekek vesznek részt, akik érdeklődnek a kreatív, alkotó tevékenységek iránt, képesek a tevékenységükre összpontosítani, társaikkal együttműködni.
A résztvevő gyermekek kiválasztása óvodapedagógusok javaslata alapján, illetve a fejlesztőlapokon szereplő erősségeket figyelembe véve történik. A közös alkotómunka alkalmával, komplex módon, a gyermekek lehetőséget kapnak kreativitásuk, személyiségük, önkifejezés módjuk kibontakoztatására, gazdagítására, motivációjuk erősödésére, ismereteik bővítésére. A Ecsetkoptató tehetséggondozó műhely célja, az életkori jellemzők figyelembevételével a különböző vizuális technikák, eszközök élményszerű megismertetése a gyermekekkel. Az alkotáshoz szükséges ismeretek, jártasságok, készségek kialakítása, fejlesztése. Az alkotás örömének közös átélése.
A műhelymunka során nagy hangsúlyt kap a környezettudatos magatartás alakítása, a környezettudatos szemléletmód összekapcsolása az alkotó tevékenységgel. Pl.: Újra felhasznált anyagok (újságpapír, tojástartó, stb.) alapanyagként való felhasználása. Fontos a sikeres alkotómunkához a megfelelő légkör megteremtése, az alkotás örömének átélése, megélése, a sikerélmény biztosítása. A nyugodt légkör megteremtését, az alkotó munkára való ráhangolódást relaxációs, illetve az adott témához kapcsolódó zene, és közösségi érzést erősítő játékok segítik. Együttműködünk az óvoda többi tehetségműhelyével. A gyermekek megtapasztalhatják, hogy az alkotómunkával, hogyan segíthetik a közösséget, és hogy alkotásaikkal hogyan tehetik esztétikusabbá környezetüket.
Ábrahám Anett
tehetséggondozó
műhelyvezető
A Mesetarisznya tehetségműhely, 2014 októberétől működik, a Madarász Imre Egyesített Óvoda, Zöldfa utcai tagóvodájában. A gyermekek heti rendszerességgel, mese - dráma foglalkozásokon vehetnek részt. A tehetségműhelybe járó 5 – 7 éves korú gyerekek, a mesék, versek iránt nagy érdeklődést mutatnak. Gazdag fantáziával, szókinccsel, jó nyelvi érzékkel, szereplési vággyal rendelkeznek. A mesék, versek feldolgozása bábozással, dramatizálással, mimetikus játékokkal és a drámajátékok adta lehetőségek kihasználásával történik, komplex módon, az óvodai tevékenységek formáinak beépítésével.
A gyermekek kiválasztása az óvodapedagógusok javaslata, megfigyelések, mérések, a gyerekekkel való beszélgetés alapján történik.
Műhelyvezető: Szabó Renáta óvodapedagógus
A kisgyermekkorban a legnagyobb a mozgás jelentősége. A személyiség valamennyi szegmensét fejleszti. A gyermek cselekvésen, játékon keresztül tapasztalja meg önmagát, társait és az őt körülvevő világot. A mozgás élménye segíti énképének formálódását. Kialakul az író- rajzolómozgás, valamint a beszéd. A torna és a mozgásos játékok fejlesztik a gyermekek természetes mozgását (járás, futás, ugrás, támasz, függés, egyensúlyozás, dobás). Fejlesztik a testi képességeket, mint az erő, ügyesség, gyorsaság, állóképesség. Kedvezően befolyásolják a gyermeki szervezet növekedését, teherbíró képességét és az egyes szervek teljesítőképességét. Fontos szerepük van az egészség megőrzésében, megóvásában.
A műhely célja, hogy a gyermekek alapvető mozgásigényére támaszkodva továbbfejlesszem gyorsaságukat, egyensúlyérzésüket, tér- és alaklátásukat. Relaxációs gyakorlatokkal fejlesszem szocializációs képességüket, önértékelésüket, helyzetfelismerésüket, problémamegoldó gondolkodásukat.
A tehetséggondozó műhelyben feladatom a kiemelkedő képességű gyermekek felfedezése, személyiségük optimális fejlesztése. A tehetséges gyermek tehetséggel összefüggő gyenge oldalának erősítése. Megfelelő, szeretetteljes légkör biztosítása. Sporteszközök és azok helyes használatának megismertetése. A gyermekek önismereti fejlesztése.
A foglalkozások alkalmaival fejleszteni kívánt személyiségjegyek az érdeklődés, nyitottság, kísérletező kedv, motiváció, koncentráció, feladat iránti elkötelezettség együttműködési készség, teljesítési vágy kialakítása, fejlesztése, az érzelmi és értelmi intelligencia fejlesztése, az önismereti képesség formálása a saját képességekben való hit kialakítása, szociális képességek.
Szabó Renáta
tehetséggondozó műhely vezető
A „Szivárvány” zenei tehetséggondozó műhely 2012 óta működik a MIEÓ Kinizsi úti tagóvodájában.
A műhely elnevezése a sokszínűségre utal, arra, hogy a másság értékké válhat, ahogy a szivárvány színei is együtt gyönyörű természeti jelenséggé alakul, úgy alkothatunk mi is együtt értéket az egyének erősségeiből.
A tehetségazonosítás első lépése a gyermekek orientációjának figyelembevétele. Azokat a gyermekeket válogatom be zenei tehetséggondozó műhelyembe, akiknek a zenei képességterületek valamelyikében kimagasló, szembetűnő eredményei vannak. Fontos, hogy a zene iránti érdeklődése nagyfokú legyen.
Arra törekszem, hogy a nemek nagyjából egyenlő arányban legyenek. Ez a fajta megoszlás segíti a táncos, esetenként a nép játékos tevékenység esztétikus, szerephez kapcsolódó kivitelezését.
Ami összeköt minket az a zenei tevékenységek iránti szembetűnő érdeklődés. Műhelyemet 5-7 éves hátrányos és halmozottan hátrányos cigány származású gyermekek alkotják.
Gyermekeimnek, zenei képességek terén kimagasló a ritmusérzékük, rendkívül fogékonyak a dallamra, testi- kinesztetikus képességeik átlagon felüliek, a tánc az egyik erősségük.
Munkám során a tehetségműhely tevékenységei által a gyermekek esélyteremtését, hátránykompenzálását is elősegíthetem.
A tehetségműhely intézményi, városi szintű rendezvényeken való bemutatkozáskor sokat tehet az integrációért, a másság elfogadtatásáért.
Jelenleg 10 kisgyermek alkotja műhelyemet, heti két alkalommal valósulnak meg a műhelyfoglalkozások. Műhelymunkámban kiemelkedően fontos terület a néphagyományok, a népi kultúra elemeinek megismertetése, helyi épített kulturális értékek mellett a helyi népi kismesterségek, vidékünkhöz kötődő néprajzi mozaikok, városunk értékeinek komplex bemutatása.
Célom:
- a cigány gyermekek veleszületett adottságaira építve, gyakorlás és céltudatos egyénhez igazított feladatok által zenei képességeik sokoldalú fejlesztése
- az átlagostól túlhaladó teljesítmények elősegítése, értékes, produktív jellegű zenei gazdagítás, tehetségtartalmak komplex feldolgozásával, tapasztalásokon keresztül megvalósuló ismeretbővítés
- identitástudat fejlesztése – nemzeti hovatartozásuk mélyítése a cigány kultúra értékeinek beépítésével
- zenei ízlésviláguk – anyanyelvük gazdagítása. A gyermekek zenei ízlésvilágának formálása. A zene megszerettetése, örömteli, élmény gazdag műhelymunka megvalósulása.
- Szakmai háló bővítése, mélyítése, más tehetséggondozó műhelyekkel való szakmai kapcsolattartás, együttműködés fejlesztése
- Pályázati lehetőségek kihasználásával magasabb szakmai szint megvalósítása a gyermekek sokoldalú személyiségfejlesztése érdekében.
Péter Lászlóné
Zenei tehetséggondozó
műhelyvezető
Vezeti: MIGÁCSNÉ ERDEI GYÖNGYI
Azok a gyermekek vesznek részt a műhelymunkában, akik a természet, a környezet iránt fokozottan érdeklődnek, felkelthető bennük a feladat iránti motiváció, elkötelezettség. Mindannyian cigány származásúak, halmozottan hátrányos helyzetűek.
Heti 1 alkalommal nevelési időben valósul meg a csoportmunka.
A gyermekek érdeklődnek a Zöld óvodai környezeti tevékenységek iránt. Szívesen kapcsolódnak be kezdeményezéseinkbe, kíváncsiak, jól motiválhatók, aktívak, cselekvésre készek.
A műhelymunkában a közvetlen környezetünk tapasztalati úton történő megismertetésére, felfedeztetésére törekszem a fenntarthatóság, a Zöld óvoda értékeinek közvetítésével. A tervezésben környezeti értékeink megismertetése, a környezettudatos magatartás formálása a hangsúlyos. Az élménygazdagság, a játékosság, az esélyteremtés megvalósítására törekszem.
CÉLOM:
Komplex tehetségfejlesztés megvalósítása, a gyerekek legjobb adottságainak és gyenge oldalainak optimális fejlesztése. A természet és környezet iránt fokozottan érdeklődő gyermekek pozitív érzelmeinek erősitése, kreativitásuk kibontakoztatása. Sokszínű játékos tevékenységeken és tapasztalatszerzésen keresztül kognitív készségek fejlesztése. Olyan képességek fejlesztése, amelyek a későbbi környezettudatos életvitel kialakításához szükségesek.
FELADATOM:
Játékos tapasztalatszerzési lehetőségek biztosítása, a gyermekek egyéni ismereteinek bővítése, egyéni adottságaik kibontakoztatása.
Problémaszituációs helyzetek teremtése, a kreativitás, problémamegoldó gondolkodás, konstruktivitás, logikai képességek, önértékelés fejlesztése.
Szokásrendszerek, viselkedési formák megalapozása, olyan képességek és készségek tudatos fejlesztése, amelyek szükségesek a természet és ember által épített környezet megismerésére, óvására, védelmére, a takarékos életre. A ZÖLD ÓVODA értékeinek megismerése, környezettudatos magatartási szokások megalapozása, kooperáció gyakorlása.
A környezettel interaktív, ahhoz a lehető legjobban alkalmazkodó tudás megszerzése.
Évszakokhoz, élővilághoz kapcsolódó megfigyelések, vizsgálódások, felfedezések lehetőségének megteremtése.
Hagyományainkról, népszokásainkról, zöld jeles napokról való megemlékezés. Lakóhelyünk természeti és épített környezeti értékeivel való ismerkedés, a hazához, tájhoz, kultúrához kötődés erősítése.
Élményalapú tanulási tapasztalatok, természeti, környezeti szabályjátékok, szenzitív játékok, drámajátékok, népi játékok tudatos tervezése. Kooperatív tanulási technikák: csoportos, páros, egyéni munkaformák alkalmazása.
MIGÁCSNÉ ERDEI GYÖNGYI
Vezetője: Szendrei Mária óvodapedagógus
Helye: Madarász Imre Egyesített Óvoda Kinizsi utcai tagóvodája
Tehetséggondozó műhelyünk 7 – a téma iránt érdeklődést mutató – nagycsoportos gyermek részvételével működik.
Célunk az identitástudat erősítése a gyermekek számára is érthető ünnepkörökhöz, jeles napokhoz fűződő hagyományok megismerése által.
A néphagyományőrzés célja a múlt értékeinek megőrzése, mely azok megismerésével kezdődik. Megfigyeléseink, élményeink feldolgozása komplex, élményszerű módon, a gyerekek számára érthető, izgalmas formában, közvetlen tapasztalások útján történik. Az elmúlt hónapokban a SZÜRET, a KARÁCSONY, a FARSANG/TÉLŰZÉS és a ROMA KULTÚRA hagyományai, szokásai keltek életre a gyerekek cselekedetei nyomán. Hatalmas élmény volt a gyümölcsöskertek látogatása, a mézeskalács sütése, díszítése, a Szent Pál Marista Általános Iskola farsangi felvonulásán való részvétel, valamint az óvodánk tehetségműhelyeinek összefogásában megrendezett Roma-nap tevékenységei. A Roma-napon 5 helyszínen, cigány népviseletbe öltözve sátorozhattak, ekhós szekérre ülhettek, kipróbálhatták a kanalazást, kannázást, szájbőgőzést, agyag kunyhókat építhettek, cigány zenét hallgathattak, táncolhattak, utaztak csacsifogaton, fűzhettek gyöngyöt, készíthettek hajba való rózsát. A szülők tájékoztatása Facebook csoportunkban és a faliújságon történik.
Szendrei Mária
tehetséggondozó műhelyvezető
Műhelyvezetők:
• Kovácsné Fodor Mónika /szakvizsgázott óvodapedagógus, környezeti nevelő/
• Szabóné Szentesi Mária /szakvizsgázott óvodapedagógus, tagóvodavezető, mentor/
Mottó: „Azt adja a világ, amit belelát a kíváncsiság.” / Szabó Lőrinc/
„Barangolók” természeti tehetségműhely 2010 óta működik az óvodában.
A „Barangoló” tehetséggondozó műhely programjaiban nagycsoportos korú, 6-7 éves gyermekek vesznek részt, mindhárom csoportunkból, összesen 10-12 fő. Műhelyfoglalkozások heti egy alkalommal 60 percbe valósulnak meg. Az ide járó gyerekek, olyan környezetbarát, környezettudatos szemlélettel rendelkeznek, amit a tehetségműhelyben tovább tudnak erősíteni, ismereteiket mélyíteni, gazdagítani. Műhelymunkák során közvetlen tapasztalatszerzésre adunk lehetőséget, igyekszünk olyan ismereteket átadni a gyermekeknek, mely a környezettudatos magatartást, gondolkodást formálja, környezet-, és a természetvédelemre hívja fel a figyelmüket. Fontosnak tartjuk a környezet iránti érzékenyítést, pozitív érzelmi viszony alakítását a szűkebb és tágabb környezetünkben egyaránt. Az egymásra épülő tevékenységeinket változatos, játékos tapasztalatszerzési lehetőségek biztosításával szervezzük, így nevelési elképzeléseink komplex formában fejtik ki hatásaikat. Problémaszituációs helyzeteket teremtünk, amely segíti a gyermekek önálló gondolkodását, fejleszti logikai képességét, problémamegoldó gondolkodását.
A tehetséggondozó műhelyben számos sikeres pályázati program került megvalósításra. Eszköztárunk gazdag, biztosítja a sokszínű technikák és anyagok megismertetését, az IKT eszközök bevezetését tehetséggondozó munkánkba. A szülők folyamatosan láthatják a gyermeki produktumokat, betekinthetnek a műhely munkájába, évi két alkalommal a gyermekek fejlődéséről tájékoztatja őket a műhelyvezető óvodapedagógus.
Célunk:
A környezeti kultúra megélése, átadása. Helyi környezetünk tevékeny megismerése, felfedezése. A csoportba járó gyermekek gondolkodásának, viselkedésmódjának, szokás - és érték rendszerének, kreativitásának, problémaérzékenységének alakítása, fejlesztése. Váljanak nyitottá, érzékennyé a külvilág iránt. Pozitív érzelmi viszony kialakítása a természeti-és társadalmi környezethez. Jeles napok, hagyományok, néphagyományok, szülőföldünk értékeinek megismerése. Környezettudatosságra való nevelés, szemléletformálás. Fejlődjön szabad önkifejező készségük. Egymásra való odafigyelés, együttműködés, alkalmazkodás.
Feladatunk:
Élményszerű megismerés, felfedezés biztosítása. Nyugodt, derűs légkör megteremtése. Kapcsolatok erősítése, együttműködési készség fokozása. Meglévő ismeretek alkalmazása, gazdagítása. Komplexitás mellett a sikerélmény biztosítása. Érdeklődés fenntartása, kíváncsiságuk kielégítése.
Helyszíni foglalkozások:
A műhelyfoglalkozások során igyekszünk minél több időt a szabadban tölteni. Fontosnak tartjuk az élményszerzést, közvetlen tapasztalatszerzést, ezért több intézménnyel, szervezettel, egyesülettel együttműködünk.
Rendszeresen ellátogatunk, a Debreceni Egyetem Karcagi Kutatóintézet Arborétumába, ahol megfigyelhetjük a környezet változásait, az évszakokra jellemző tulajdonságait.
A Györffy István Nagykunsági Múzeum látogatása során a néphagyományokat, népi mesterségeket, régi idők tevékenységeit figyelhetik meg a gyermekek. Nagy hangsúlyt fektetünk épített környezeti értékeink megismerésére, annak megóvására.
Lehetőség szerint a szabadban, séta során megfigyeléseket, vizsgálódásokat végzünk. Felfedezzük a környezet élővilágát, a természet szépségeit.
Nagykunsági Környezetvédelmi Kft. Látogatása során betekintést nyerhetünk a szeméttelepen működő tevékenységekbe, ismereteket szerezhetnek „Szemét útjáról” a hulladékok kezeléséről, szelektív hulladékgyűjtés folyamatáról.
Műhelyfoglalkozások csoportszobában:
Játékos kísérleteket végzünk. Beszélgetünk, mely során élményeket, saját tapasztalatokat, meglévő ismerteket osztunk meg egymással. Bizalomjátékokat, önismereti és önfejlesztő játékokat, kognitív képességeket fejlesztő játékokat játszunk. Naprendszerről, bolygók neveiről, tulajdonságairól szerzünk ismereteket.
Témakörök, amit feldolgozunk:
- Évszakok, időjárás, növények, gyógynövények, állatok.
- Négy Őselem: víz, tűz, levegő, föld.
- Egészséges életmód, kertgondozás, udvarrendezés.
- Hulladékkezelés, lakóhely természetes és épített értékei.
- Zöld jeles napok, mozgalmak: Autómentes nap, Állatok világnapja, Hulladékcsökkentés Hete, Farsangi hagyományok, Beporzók napja, Víz világnapja, Föld világnapja, Madarak és Fák napja, Méhek napja.
Innovációs törekvések:
A biológiai sokféleség fenntartása, az ökológia egyensúly visszaállítása érdekében fontos olyan tevékenységeket megismerni, szervezni, megvalósítani, mely segíti a szemléletváltást, társadalmi, közösségi, frontális, mikro csoportos és családi környezetben egyaránt. Megvalósult tevékenységek, programok során igyekszünk olyan ismereteket átadni, innovatív módszereket bemutatni gyermekeknek, felnőtteknek, kollégáknak, mely segíti a környezettudatos gondolkodást, és szemléletformáló hatása van. Témaválasztás és feldolgozás során figyelembe vesszük a környezet adta lehetőségeket, a gyermekek érdeklődési körét. Felvállaljuk a megszokottól eltérő téma feldolgozását, olyan innovatív módszerek bemutatásával, mely során szélesebb körben, mélyebben adja át az ismereteket, információkat a gyermekeknek és a kollégáknak egyaránt. Célunk a csoportba járó gyermekek gondolkodásának, viselkedésmódjának, szokás-, és érték rendszerének, kreativitásának, problémaérzékenységének alakítása, fejlesztése. Váljanak nyitottá, érzékennyé a külvilág iránt és feladatunk, élményszerű megismerés, felfedezés biztosítása, kapcsolatok erősítése, együttműködési készség fokozása a tevékenységek során.
• Komposztünnep
• Nem szeretem állatok
• Négy őselem (föld, víz, levegő, tűz)
• Szélenergia, napenergia megismerése
• Erdő-mező élővilága
• Talajvizsgálatok
A tehetségműhely adatai:
- Helyszín: Madarász Imre Egyesített Óvoda, Karcag, SZIM óvoda, Gépgyár u.1.
- Gyermekek létszáma: 10-12 fő
-A tehetségműhely szervezésének rendszeressége, időtartama: heti 1 alkalom, kb.40 perc
A tehetségműhelyt vezeti: Horváthné Balogh Barbara
A tehetség ígéretes gyermekek, beválogatásának módja: A gyermekek óvodapedagógusi megfigyelés, javaslat, személyes beszélgetés alapján kerülnek a be azok tehetséggondozó műhelybe. Elsősorban azok a gyermekek, akik jó kommunikációs készséggel, gazdag szókinccsel rendelkeznek, fokozattan érdeklődnek a mese, vers, drámajátékok iránt. Elsősorban nagycsoportos korú gyermekek illetve érdeklődőbb és anyanyelvi területen kiemelkedő képességű, középsős korú gyermekek is járnak a foglalkozásokra.
Törekszem az elfogadó, személyiségfejlődést támogató, nyugodt légkör megteremtésére, ahol a gyermekeknek lehetésük van képzeletük, megjelenítésére, önkifejezésre. Fokozott figyelmet fordítok a tehetségígéretes gyermekek erősoldalának támogatására, esetlegesen a gyenge pontjainak fejlesztésére. Kihasználom a mesék, versek, drámajátékok fejlesztő lehetőségeit, melyek segítik a gyermekek derűs, személyiségfejlődését, erkölcsi és érzelmi nevelését. Az irodalmi élménynyújtás során fejlődik a gyermekek kifejező-önkifejezőkészsége, gazdagodik szókincsük, képi gondolkodásuk, fantáziájuk. Építek a gyermekek meglévő ismereteire, képességeiknek bővítésére, gazdagítására. A játékokat a vidámsággal, humorral társítom, melyek során segítem a gyermeke önkifejezését, fantáziáját, képzelő erejük alakulását.
Cél: A világra nyitott, jó kommunikációs képességekkel rendelkező, derűs gyermeki személyiség kibontakoztatásának segítése. Értelmi képességeik, érzelmi életük értékviláguk gazdagodjon a mesék, versek, történetek élményszerű átadásával, feldolgozásával. Tudásuk, tapasztalataik gyarapodjanak többoldalú megerősítés, népi játékok, mondókák, anyanyelvi játékok tárgyalkotás eszközeivel. Mesét kártyák, mesetérképek felkínálásával, legyenek képesek 1-1 mese történetét elmondani, visszaidézni. Ismerkedjenek meg a népmesei kifejezésekkel, ezáltal bővüljön a gyermekek szókincse, nyelvi kifejezőkészsége. A Bábjátékok, drámajátékok által a mesék mélyebb megértésének segítése, empatikus készségük fejlesztése. Legyenek képesek a gyermekek a szerepvállalásra, gondolataik, véleményük önálló megfogalmazására.
Speciális célok:
- irodalmi élménynyújtás,
- a gyermekek nyelvikifejező készsének fejlesztése.
- anyanyelvi, drámajátékokon keresztül motiváltságuk, kíváncsiságuk fenntartása
- érzelmi nevelés, sikerélményhez juttatás, önbizalom erősítés,
- átélés lehetőségének biztosítása
- közösségépítés
- közösségi magatartás kialakítása, egymásra figyelés, türelem, empátia fejlesztése
- kooperatív ké
- emlékezet, megfigyelőkészség, koncentráció fejlesztése
- szabálytudat
- kognitív képességfejlesztés
- hagyományőrzés
- kreativitás, fantázia fejlesztés
- intenzív belsőkép-alkotás
- gyarapodó honismeret, identitástudat
Együttműködés más tehetséggondozóműhelyekkel
A SZIM óvodában, a BARANGOLÓK (környezeti) és SZIM MŰVÉSZEK(vizuális)
és a SZIM JÁÉKOK (anyanyelvi )tehetségműhely egymás munkájának támogatásával működnek. A választott mesék többször kapcsolódnak a környezeti témákhoz (pl.állatok, növények), jeles napokhoz, környezeti helyszínekhez. Ismeretek megosztására, bővítésére ad lehetőséget.
A KÉZMŰVES tehetségműhely a meséhez illődekorációk, illusztrációk, fejdíszek elkészítésében támogatják a tehetségműhely munkáját.
Lehetőség szerint, részt veszünk a Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár gyermekirodalmi rendezvényein.(meseelőadások, bábjátékok)
Tehetségműhelyünk bemutatkozására óvodai rendezvényeink adnak teret.
(Családi sport délután, Karácsony, SZIM világ, gyermeknap)
A tehetséggondozó műhelyt a Madarász Imre Egyesített Óvoda Gépgyár Úti „SZIM” Óvodájában 2016 szeptemberétől vezetem 10 gyermek részvételével.
Nagyon szeretek kézműveskedni, alkotni, új technikákat megismerni és kipróbálni. Ezért szeretném a gyerekeknek is megmutatni az új technikákat és kézműves tevékenységekbe bevonni. Az idő folyamán, autodidakta módon megismertem és részben elsajátítottam különböző technikákat. Ezután igyekeztem egy kis szeletét a lehetőségeimhez mérten bemutatni és átadni a gyermekeknek. Törekedtem arra, hogy a gyermekek másképp is meglássák a körülöttük lévő tárgyi világot.
Fontos számomra az identitás tudat erősítése, a régmúlt idők tiszteletére való nevelés. Ezért a figyelmem a helyi hagyományok megismertetése és megőrzése felé fordult. A tehetségműhely foglalkozás ideje alatt megismerkedünk a Kunrózsa színvilágával és az elkészítésével, a szövés technikájával, a gyertyamártással és öntéssel, agyagozással, valamint a nemezeléssel.
A tehetségműhely célja:
A tehetségműhelybe járó gyermekek a műhelymunka során ismerjék meg a karcagi néphagyományokat, kismesterségeket, jeles napokat, családi élet népszokásait. Élmény- és múzeumpedagógiai módszerek alkalmazásával helyi népművészek munkáinak megismertetésével a kun értékek átörökítése. A tehetségígéretes gyermekek ismerkedjenek meg a különböző anyagokkal, egyszerű munkafogásokkal, technikai alapelemekkel. Ismerjék meg a kun jelképeket (Kun Rózsa, Kétfarkú oroszlán) erősödjön identitástudatuk.
A tehetségműhely feladata:
Az új technikák, a természetes anyagok, a hulladékok felhasználásával, kombinálásával lehetőség nyílik a sokrétű tehetségfejlesztésre. A megismert néphagyományok tágabb szemlélet módot biztosítanak a tehetségígéretes gyermekek számára. Nyitottabbá, befogadóbbá válnak a számukra ismeretlen technikák iránt. Felnőtt példaadással, bemutatással lehetőség nyílik a kiemelkedő készségek fejlesztésére. A tehetségműhely foglalkozások során felállított tevékenységek összeállítása biztosítja a gyermekek együvé tartozás érzését. Együttműködővé válnak, ami fejleszti a szocializációjukat, egymás és alkotásuk iránti tiszteletüket. Az eltérő szociális háttérrel rendelkező gyermekek sikerélményhez juttatása, tehetségük kibontakoztatása kerül előtérbe. Tehetségük pozitív kiemelésével fejlődhet a gyermekek önbizalma, reális önértékelésük.
A műhelyt vezeti Posztósné Kovács Éva Tagóvoda vezető óvodapedagógus és Gyökeres Éva Tehetségfejlesztő szakvizsgázott óvodapedagógus.
A tehetség műhely komplex tehetséggondozó programmal valósul meg Matematika és mozgás együtt a tehetséggondozásban.
- A komplex szemléletű tehetséggondozó program matematikai- logikai és testi kinesztetikus elemeket tartalmaz.
- A program célja a gyermekek személyiség fejlesztése, melyet e két fő tevékenységeken keresztül valósítunk meg. A program fő tevékenysége a matematikai- logikai modulmunkák, melyhez eszközben a testi kinesztetikus tevékenység alkalmazkodik.
- Ezek a mozgásos alkalmak mélyítik el a megszerzett tudást, melyet itt alkalmazhatnak is. Mind e mellet a gyermekek életkorából adódó mozgásigényét is kielégíti a program.
A gyermekek környezeti érzékenységét fejlesztjük. A gyermekek meglévő tudására alapozunk. A megismerési folyamatokban rejlő logikus gondolkodást előhívjuk és erősítjük. Tanítjuk az előrelátást, a tervezést, a programozást. Ezekkel a tevékenységekkel ismerik meg a gyermekek az új információ megszerzésének különböző formáit, lehetőségeit.
A próbálgatásoktól a könyvtár használaton át az internet adta lehetőségek kihasználhatóságát és programozás alapjait. A műhely munkához nagyon jó tárgyi feltételekkel rendelkezünk. A műhelymunkát heti két alkalommal valósítjuk meg, a délutáni órákban. A szülők támogató szerepe biztosított, együttműködésükre mindenkor számíthatunk.
Az éves munkatervben meghatározott célunk, az őseinktől örökölt kincsekkel való ismerkedés. A népi kismesterségeket még ápoló, mesteremberek bevonásával ismerkedünk az anyaggal, a vessző és a csuhé felhasználásának lehetőségeivel. Feladatunk és célunk a kulturális értékekkel való megismerkedés, a tehetségígéretes gyermekek nemzeti identitásának erősítése. A kunok életével, szokásaival, használati tárgyaival és az általuk végzett munkák, fennmaradt eszközök megismerésével gazdagítjuk a gyermekek hazafias érzelmeit. A gyermekeken keresztül a szülők a családok figyelmét felkeltjük, a nemzeti értékek iránt, illetve az óvodásaink élményeit gazdagítjuk az együttes tevékenységeken keresztül.
A műhelymunkák során kihasználjuk a térbeli vizuális élmények lehetőségeit. A fenntarthatóság fontosságát szem előtt tartva, új technikák, új anyagok, számukra új népi kismesterségek felfedezésével a gyermekek komplex, sokoldalú fejlesztés valósul meg. A pozitív élmények biztosítása illetve a gyermekek sikerélményhez juttatása nagyon fontos feladatunk. Nagy figyelmet fordítunk a szókincs fejlesztésére, és a kommunikáció fejlesztésére, valamint a kooperáció erősítésére. Fontos feladat a szín és formaérzék fejlesztése, a szem-kéz koordináció, téri tájékozódás fejlesztése, az irányok, arányok gyakorlása,és a testséma alakítása. A közösen végzett tevékenységek erősítik a közösséghez tartozás érzését. Gyermekeink többsége kevésbé támogató, szociokulturális háttérrel rendelkezik ezért fontos a komplex személyiségfejlesztés. Az önismeret, az önbizalom erősítése, minden tevékenységünkben kiemelt feladat. A műhelymunkák során egyéni differenciált feladatok megajánlása, és a választás lehetősége legyen a gyermeké.
Mivel a gyermekek családi környezetükben ritkán kapnak megerősítést tehetségük kibontakoztatásában, a tehetségműhely fontos feladata, hogy a szülők ismerjék el gyermekeik alkotásainak esztétikai, érzelmi értékét.
Legfontosabb feladatunk az óvodai nevelő munkánk során, hogy a gyerekeket ne csak a hiányosságokra, hanem a legjobb adottságokra alapozva is fejlesszük.
Ilyen célzattal indítottam el nyelvi - mese, drámajáték tehetségfejlesztő műhelyemet 2013-ban. Ebbe a csoportba az óvónők által javasolt, olyan gyermekek járnak, akik szeretik a meséket, érdeklődőek, megfelelő nyelvi képességekkel, kreativitással rendelkeznek, szókincsük, beszédértésük, figyelmük, kifejezőkészségük, szereplési vágyuk elegendő alap a további fejlődéshez.
A Kuthen utcai óvodában, a „Tündérkert” tehetségműhelyembe járó gyermekek jó része ingerszegény környezetből, hátrányos helyzetből érkezik, jelentős attitűd, tudásszint, képesség különbségeik, valamint eltérő tanulási nehézségeik vannak, ezért mindig azt tartom szem előtt, hogy az éves tervben kitűzött cél-és feladatrendszer elérhető, és számukra is reális legyen.
- Tehetségműhelyembe 5 csoportból,10-12 fő, 5-7 éves gyermek jár.
Úgy gondoltam, egy „Tündérkertben” elvezethetem a gyerekeket egy olyan elvarázsolt világba, ahol minden elképzelhető, cselekvésre, aktivitásra késztet, így minél teljesebb élményt és egyéni tapasztalati lehetőségeket tudok teremteni.
Célom, olyan nevelési, fejlesztési lehetőségek kihasználása a drámajátékokkal feldolgozott versek, mesék, történetek, témák során, melyekkel elősegíthetem a világra nyitott, kiegyensúlyozott gyermekek személyiségfejlődését. Nagyon fontos számomra, hogy a meséken keresztül segítségre találjanak, megfelelő légkörben, változatos tevékenységeken keresztül, újszerű módszerek, egyénre szabott technikák felhasználásával fejlesszem a tehetséges gyerekekben a felismert erősségeket, és segítsem a gyenge oldalukat is, ami akadályozhatja az erős oldal kibontakozását, valamint a gyermekek sikerélményhez jussanak.
A tehetségműhely lehetősége a szülőket büszkeséggel tölti el. A gyermekek változó létszámban, de mindig örömmel vesznek részt benne.
Műhelyvezető: Kis Anikó Krisztina Gyermektánc oktató pedagógus
A testi- kinesztetikusgyermektánc tehetségműhelybe 5-6 éves gyermekek járnak. Valamennyi nagycsoportos gyermek számára lehetőséget biztosítunk az érdeklődésének megfelelő tehetséggondozó műhelybe való bekapcsolódásra. A tagóvodákban a tehetséggondozó műhelyekbe azok a gyermekek vesznek részt, akik az óvodai foglalkozások mellett szeretnének még énekelni, énekes- mozgásos játékokat játszani, valamint érdeklődnek a néphagyományok, népszokások iránt. Óvodai és intézményi szintű programokat színesítjük a gyermektánccal.
Az óvónői megfigyelések és az egyéni mérő, fejlesztő dokumentum, valamint a szülői tapasztalatok alapján a Bíborka tehetséggondozó műhelybe 16 fő vesz részt, akik testi- kinesztetikus, gyermektánc műveltség területén tehetségígéretesek.
A beválogatást követően a gyermekek erős és gyenge pontjait figyelembe véve , a gyermekek , egyéni fejlettségére, érdeklődésére, meglévő ismereteikre alapozva készült el a tehetséggondozó munkaterv.
A gyermekjátékok legszorosabb kapcsolatban állnak egy csoport, egy közösség, egy társadalom kultúrájával.Ünnepi alkalmainkhoz kapcsolódó népszokások, népi játékok, táncos mozgásformák segítenek kialakítani a gyermekekben a népi kultúra iránti tiszteletet, formálódik magyarságtudatuk, mélyül a szülőföld iránti szeretetük.
A foglalkozások változatos, komplex megvalósítása a gyermekek erősségeire építve valósul meg.