A Nemzeti Tehetség Program keretében a Karcag és Térsége Tehetségsegítő Tanács által megvalósított projekt a
„Közösségek szerepe a tehetséggondozásban ”
címmel

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, „A hazai és a határon túli Tehetségsegítő Tanácsok, tehetségfejlesztő szervezetek támogatására” a Karcag és Térsége Tehetségsegítő Tanács pályázatot nyújtott be NTP-HTTSZ-18-0019 azonosító számon a Nemzeti Tehetségprogram keretében, a Madarász Imre Egyesített Óvoda irányításával.

A nyertes pályázat megvalósításához nyújtott támogatás: 1.890.000 Ft.

Pályázati program célja a Karcag és Térsége Tehetségsegítő Tanács területén működő tehetséggondozói hálózat hatékony együttműködésének bővítése, a jó gyakorlatok széles körben való megismertetése, a tehetségekkel foglalkozó pedagógusok együttműködésének támogatása, a meglévő jó gyakorlatok térségi szinten történő feltérképezése, bemutatása, bevezetésének támogatása. A tehetséggondozó szakemberek új módszerekkel ismerkednek meg, amelyeket saját gyakorlatukba beépítenek.

A tehetséggondozó pedagógusok számára szervezett team-munkák, esetmegbeszélések a tehetséggondozó műhelyek folyamatos működtetéséhez, fenntarthatóságához, a módszertanok megújulásához nyújtottat támogatást.

A projekt keretében tehetséges fiatalok életútját tehetséggondozó pedagógusaik, szüleik mutatták be a fiatalokkal együtt.

2019. március 27-én megvalósult Szakmai fórumon a Karcag és Térsége Tehetségsegítő Tanács hatókörébe tartozó tehetségpontok tagjai és a tehetséggondozás iránt érdeklődők 13 településről érkeztek, akik szakmai előadásokon, konzultációkon a közösségben rejlő támogató együttműködés, a támogatói kör bővítésének lehetőségeit és a fejlesztési irányokat tárták fel.

A partneri és támogatói hálózat bővítését segítették a megvalósult szakmai programok: az „OVI-GÁLA”, a „Játszd újra, kreatív alkotó kiállítás”, a „Sportolj velünk”

A Térségi Tehetségsegítő Tanács honlapja (www.kttt.hu) és a tehetséggondozó műhely munkát bemutató szakmai kiadványok lehetőséget teremtenek a térségben megvalósuló tehetséggondozás eredményeinek folyamatos, széleskörű bemutatására, tájékoztatásra.

A pályázati program eredményeként a térség tehetségpontjai, tehetséggondozást támogató intézményei, szervezetei, alkotóművészei közötti párbeszéd, együttműködés, támogatási forma tovább bővült a folyamatos fenntarthatóság, a tehetséggondozás fejlesztése érdekében.

Karcagi Hírmondó 10. oldalán megjelenő cikk

Projektfüzetek

Zenei
Tehetséggondozó műhely


Kiadvány letöltése

Természeti
Tehetséggondozó műhely


Kiadvány letöltése

A térbeli - vizuális
Tehetséggondozó műhely


Kiadvány letöltése

Logikai
Tehetséggondozó műhely


Kiadvány letöltése

Gyermektánc
Tehetséggondozó műhely


Kiadvány letöltése

Anyanyelvi
Tehetséggondozó műhely


Kiadvány letöltése

Mozgás
Tehetséggondozó műhely


Kiadvány letöltése

Nagykunsági híradó

Karcag Tv felvétele

© Copyright 2022  - All Rights Reserved  - gdonko
Designed by brgfx / Freepik